Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bevezetés a keleti diagnosztikába

2013.02.12

Bevezetés a keleti diagnosztikába 

 

Ahhoz , hogy megértsük milyen elvek alapján működik az EFT, először a keleti diagnosztikáról szükséges képet alkotnunk.

 

Az egység elvén alapuló keleti diagnosztika nem egyszerűen valamiféle módszer vagy eszköz, hanem filozófiai és vallási „ösvény”. Az élet lényegéhez vezet bennünket.

Négy alapvető eszméje a következő:

  1. Minden jelenség ellentétekből tevődik össze
  2. Minden emberi lény a test, az elme és a lélek egysége
  3. Az egész látható a részek bármelyikében
  4. Az energia a szervezetben/ testben meridiánoknak nevezett csatornákban áramlik

 

  1. Bárhová nézünk a természetben , mindenütt az ellentétek összjátékát látjuk: egy nap világosságból és sötétségből tevődik össze, attól tudom hogy meleg van, mert éreztem már hideget. Ellentétek nélkül semmit sem tudnánk megkülönböztetni ezen a Földön. Az ellentétek elve ősi időkre nyúlik vissza. A valaha írt első orvosi könyv - A Sárga Császár könyve - a yin és yang kettősségével fogalmazza ezt meg. Ez a két erő teszi lehetővé minden jelenség létét. A Yin – a Földanya felől terjeszkedő erő, a centrifugális erő: energiát szór kifelé, és felfelé. A Yang – a fentről érkező erő, a centripetális erő: a dolgok összehúzódását okozza. Ez a két alapvető erő idézi elő a fizikai világ minden eseményét.

 

  1. Az emberi létezésnek eme három aspektusa egységes valami. Nem létezhet a Földön az elme vagy a lélek test nélkül. De a test sem létezhet lélek és elme nélkül. És semmilyen problémát nem oldhatunk meg anélkül, hogy ne kezelnénk mind a hármat!

 

  1. Az egész szervezet -makro rendszer- megjelenik, kivetül a test több pontján - mikro rendszer – mintegy hologram. A hologram nem más, mint az egész leképeződése. Minden sejt minden információt tárol az egészre vonatkozóan. Ezért tud megjelenni a mikro területeken ( skalp, arc, fül, orr, irisz, ajak, fogak, nyelv, kéz, has, hát, talp, Head-zónák ) a szervezetben bekövetkező változás, jól látható formában. A mikro területek a testi, lelki és szellemi információk holografikus kivetülései.

Érdekességként említem meg, hogy az első hologram megalkotásáért Gábor Dénes 1971-ben Nobel-díjat kapott!

 

  1. Ezek az egész testet behálózó meridiánok információ átadó csatornákként is működnek.   Minden sejtet és szervet a szervezet összes többi részével összekötnek. Maga a szervezet egy energetikai egység, önmagába záruló áramkör, amelyben az energia áramlik. Ez az energia az életerő  (ki, csi, prana ).